Cégünk vezetője, Molnár Ferenc is részt vett azon a fogadáson, amellyel a kecskeméti Karol Wojtyla Barátság Központ fennállásának 10. évfordulóját ünnepelték a héten. Az eseményen a szociális központ és népkonyha bejáratánál emléktáblát avatott a tíz éves jubileum emlékére Herczegh Anita, Áder János államfő felesége, Roman Kowalski Lengyelország nagykövete, valamint Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek.
A meghívottak először megkoszorúzták II. János Pál pápa mellszobrát, majd konferencia keretében elevenítették fel a barátságközpont létrehozásának körülményeit és az elmúlt tíz év mérföldköveit.
Farkas P. József a ház alapító-igazgatója többek között kiemelte, hogy intézményük jótevők adományaiból épült és működik, így méltán bíznak a jövőben is.












